latolgatás

hazafelé este valahol messze tükröződött valami a szürke homályban, talán csak egy délibáb leleményes okfejtése a lehetőségekről, melyek utunkba esnek s melyeken átlépünk. lemondunk róluk játékból, gőgből, félelemből vagy butaságból. beleloholjuk magunkat a múltba, mely kezdetlenül a nyomunkba hág, s meg-megmérgezi a jövőt. egy távoli képfoszlány, a lemenő napsugár martaléka. felderengeti bennünk a bizonytalan eljövőt, a holnaptól való félelmet. e grammatikai erővel bíró fátyolfelhő lassan kirajzolja magát az összemosódó háttérfoltokból. üzenve valami leírhatatlant, elmondhatatlant, kibírhatatlant. lehet, hogy ez egy látens probléma, szemünkkel csak egy távolban játszó képhiba. a hiba oka a példának állított paradigma. determinisztikálva -ha létezik ilyen szó- a sorsunkat, lemondott esélyeket megkövetelő módszerrel. elterelve a figyelmet róla, elhomályosítva a rejtett valót, azt, hogy nem tudunk semmit s az életünk véges. megszerkesztett, kitalált világunkban úgy éljük a mát, hogy lesz holnap. a távoli homályban felocsúdó figyelmeztető fénynyalábot elnyomja a közvilágítás, a reflektorok fénye, a fényszennyezés. csak ontjuk a torzító hazugságokat megfeledkezve a végső, időtlen, örök igazságokról.