néha rossz állomáson szállunk le, de aztán jobb belátásra térünk és megtaláljuk a jó vonatot s átszállunk.
mindenki az életében egyszer mellékvágányra tér.
egyszer mindenki mellényúl.
aztán megtanuljuk, hogy vannak emberek, akik hazudnak,
akik mindenre képesek, hogy elérjék önös érdekeiket,
akik jól manipulálnak másokat,
akik szívesen takaróznak mások létező vagy nem létező tetteivel,
akik sosem vállalják a felelősséget.
vannak emberek, akik nem gondolkodnak egészségesen vagy éretten,
csak "eléldegélnek a hajlamaik szerint".
másodosztály, nemdohányzó.
lassan felkel a Nap, rózsaszín az ég
kányák gyűlnek a peron fölé
a hangszóró harsog, recseg
előreláthatólag öt percet...
a kocsikban ásítozó fejek lógnak
a kányák elrepültek, csak egy dőlt a hangszórónak
tekintetem rátapadt
lassan elindul a vonat
kirajzolódik a Mecsek vonala az elfogyó házak mentén
balról egy nagy telep, benne fémhulladék
s a szemétdomb közepén
egy koszos etetőszék
ironikusnak is vélhetném
inkább csak elkeseredem
s a kép beleég a retinámba
az az etetőszék ott magában
abszorpció, elnyeli az elmém
etetőszék egy szemétdomb közepén
(etetőszék egy szemétdomb közepén
talán ez lesz a fejezet címe)
"s a vonat újra száguld"
