nyújtózom egy nagyot én
csak úgy félkönnyedén
a takaró a lábam alatt
elernyed minden mozdulat

súgd bele a fülembe, hogy szeretsz
visszasúgom és te kinevetsz.

abba a nagy fába voltam eltemetve
s most olyan könnyen nézek vele szembe

üres zsebű, én
régi jó kabátom
mégis jó nyúlni belé
jó a béléssel babrálnom

az a régi jó kabát
ott lógott az ajtón
a gallérjába hímeztem
az igazat pirosan, zavarón

melegen finom az idő
betettem a szekrénybe
s a piros helyett nincs más
csak egy kis mályva. megérte.

félrebiccen a fejem a párnán
álmodom...
nyitott szemmel ébredek
halk mosoly rajzik az arcomon

simogat a szellő
az ablakot kitárom
nevess, nevess te drága nap
nézd, elmúlt minden indulat

hirtelen jött fény
arcod morcosan is ragyog
s az apró barázdák között
na ott, ott is én vagyok

mély az első gesztus
ami a napomat megkezdi
aranyló és üde
ideje a soromat rendezni