Az én Sün Balázsom története,
aki nem kapott szívrohamot, bár nem igen tudta kezelni a helyzetet, s mivel nem tudta mihez kezdjen, csak hagyta magát türelmesen, remélve, hogy úgyis hamar vége lesz. A megpróbáltatás nem volt annyira gyötrelmes, mint amilyennek tűnt vagy amilyennek hitte. Pár perc alatt végeztünk. Illedelmesen köszöntem neki, ő valamit mormogott a bajsza alatt, amit (később kiderült rosszul) úgy értettem, hogy arra kér, vegyem fel s kedvesen simogassam meg. Nem így értette, de végülis nem bánta a dolgot. Aztán már nem került szóba, hogy mit is mondott nekem, de azt hiszem, nem is akarta, hogy tudjam. A feszültséget fokozta, hogy Bálint előkapta a nagy örömre a telefonját, hogy megörökítse véletlen és szerencsés találkozásunkat. Balázs csak forgatta a szemeit, nem volt erre felkészülve. A hirtelen ijedtség után megkönnyebbülten -igaz, először kicsit mélázva, már-már elgondolkodva, mintha nem is akarna elindulni, de végül- fickándozva folytatta útját a bozótos irányába.
Távolodóban még jó éjszakát kívántunk neki, s mi is hazaindultunk.
