latolgatás

néha rossz állomáson szállunk le, de aztán jobb belátásra térünk és megtaláljuk a jó vonatot s átszállunk.
mindenki az életében egyszer mellékvágányra tér.
egyszer mindenki mellényúl.

aztán megtanuljuk, hogy vannak emberek, akik hazudnak,
akik mindenre képesek, hogy elérjék önös érdekeiket,
akik jól manipulálnak másokat,
akik szívesen takaróznak mások létező vagy nem létező tetteivel,
akik sosem vállalják a felelősséget.
vannak emberek, akik nem gondolkodnak egészségesen vagy éretten,
csak "eléldegélnek a hajlamaik szerint".



másodosztály, nemdohányzó.

lassan felkel a Nap, rózsaszín az ég
kányák gyűlnek a peron fölé
a hangszóró harsog, recseg
előreláthatólag öt percet...
a kocsikban ásítozó fejek lógnak
a kányák elrepültek, csak egy dőlt a hangszórónak
tekintetem rátapadt
lassan elindul a vonat
kirajzolódik a Mecsek vonala az elfogyó házak mentén
balról egy nagy telep, benne fémhulladék
s a szemétdomb közepén
egy koszos etetőszék
ironikusnak is vélhetném
inkább csak elkeseredem

s a kép beleég a retinámba
az az etetőszék ott magában
abszorpció, elnyeli az elmém
etetőszék egy szemétdomb közepén

(etetőszék egy szemétdomb közepén
  talán ez lesz a fejezet címe)
 

"s a vonat újra száguld"

 

"amíg hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odébb mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."

"akiknek megy, azoknak simán
könnyű lett gonosznak lenni.
álmodoznak, hogy más a hibás
felnéznek és elkezdik, hogy: nem fáj"

 "Az ember egy kis kavicsba kapaszkodva lóg a világűrben."

a rosszat eldobom, nem kell, vigyétek.
nyelje el a föld, vigye el a szél, egyétek.

halk morajlással jelzi
felemészti
megfájdul a hasa
egye meg a nyavalya

egy ember hogy képes ennyi hazugsággal körbefonni magát?
hogy tud úgy hazudni... hogy képes úgy előadni magát, mindennemű lelkiismeretfurdalás nélkül... hogy képes úgy szemekbe nézni...

hogy lehet egy ember ilyen keserű és ilyen bűntudattalan?

és mások hogy lehetnek olyan naivak és jóhiszeműek, hogy a nyilvánvaló hazugságot feltétel nélkül elhiszik?
hogy lehettem én is ilyen naiv? tapasztalatlanság, vakság?

a fene tudja. a szív olyan buta. nem látja meg, amit néz. 

feldereng egy kép
egy buta emlék
valami nesz
és egy illat
jót nem tesz
csak ringat

"tompán mint a fájdalmat
homlokom ráncaiban
mit elsímít a kezed"

ezen a koncerten ment el a hangom

Van egy férfi. Állítólag szeret. Én gyűlölöm.

Van egy férfi. Szeret. Szeretném, de nem tudom.

Van egy férfi. Nem szeret. Én sem szeretem.

Van egy férfi. Gyűlöl. Én nem gyűlölöm.

Van egy férfi. Azt mondja megáll az esze, olyan szépek a lábaim. 

Van egy férfi. Akar. Mindig elcsábít. Majdnem. Ő akarta így.

Van egy férfi. Gyakorta keres. Én sosem hívom vissza.

Van egy férfi. Egyszer akart. Én egyszer sem.

Van egy férfi. Mindig a fenekemet nézi, leplezetlenül. Szerinte, karcsú vagyok és elegáns.

Van egy férfi. Csúnyán beszél. Nem szeretem.

Van egy férfi. Szerettem, de eldobott.

Van egy férfi. Szeretni fogom, s ő viszont.

rátaláltam, megszerettem, meg kellett vennem

 “Szereped van, mely csak a tiéd; s ez a szerződésed Istennel. De alkatrész is vagy a világ nagy szerkezetében, nem sokkal több, nem is jelentősebb, mint egy csavar vagy huzal, mely e végtelenül bonyolult gépezetben valamilyen mellékes és alárendelt folyamat egyik segédeszköze. Ne feledkezz meg soha szerepedről, mely csak a tiéd és személyes, s ne feledd soha, hogy nem számítsz sokkal többet az Egészben, mint egy alkatrész, csavar vagy huzal.”

"imhol kerekedik egy fekete felhő
azalatt repül el egy fekete madár
szállj le madár, szállj le
hadd izenjek tőled
apámnak, anyámnak
jegybéli mátkámnak

ha kérdik, hogy vagyok
mondjad, hogy rab vagyok
a török császárnál
térdig vasban vagyok

megunta két lábam márványkövet nyomni
megunta két karom hírharangot húzni
megunta két fülem zöld erdő zúgását
megunta két szemem a messzi látását"

valahol egy sárga hegytetőn
nézem a várost kétkedőn
valóban itt van az én helyem?
a gépezetben "az a csavar" a szerepem?
a helyem valahogy sehogy sem lelem.

egy érzés makacsul nyakamba csap
a késsel bánni tudni kell.
ha megvágod magad, elveszel
az én késemnek eltört a nyele
a tenyerem hegekkel van tele

ki mondta, hogy láss bennem csodát?
játsszam tovább az ostobát?
alig hallok, elkopnak a dallamok
csend van, örökös csend, mert én is hallgatok.

alkalomhoz én úgy illenék!
úgy illenék,
de e szerepből hamar kibillenék,
mert ehhez én nem kellé-k
így is sok a kellék
s csak úgy kellenék
ha nem volna sok a kell-ék
s abból már épp elég

bárgyú vagy
ne mondj semmit
hagyj magamra
hagyjuk ezt a tavaszra

Magyar Kultúra Napja 
Kölcsey Ferenc: Himnusz

Liszt év

Cseh Tamás születésének 68. évfordulója (emlékkoncert a Dunán)