latolgatás

ma kaptam egy nagy ajándékot! és olyan boldog vagyok tőle. :) nem számítottam rá. az amúgy is jó kedvemet most csak exponenciálisan növeli. köszönöm, nagyon köszönöm. amint alkalmam nyílik rá, megmutatom. repesek. :)

pirosan villog a biciklilámpa
csalogat a nyár, hív a tájba

kis kosárban zöld huzat
"lábam alá adj utat"
finomra pürél a langymeleg
arcomba színez a naplement.

kézbenkéz, mellkasrahát
bágyadtan érem a csodát
kis szalag derekamon
kioldódik, ha akarom

álmosan int a fekvő ég:
szép napunk volt, jó estét!

nem kell, csak egy szó
közel van Szárszó
egy cseppet tán mediterrán?
tudod, az égbolt este zár :)
 

gazellád vagyok
göndör lovacskád
lépteim nagyok
ha futok hozzád

kis őzikéd
simul karodban
bőröd izét
tartom a számban

állad ragad
homlokomhoz
szájam tapad
a nyakadhoz

illatod ragyog
fényes parfüm
a tiéd vagyok
ti-ti-tá szün

"kint fák. csörgő szarkák ágaikon.
s Őt csak nem hozza meg az alkonyat!
kinyitom arcfesték-dobozomat.
becsukom. aztán újra kinyitom."

tizenegyezer méter magasan
külső hőmérséklet mínusz 56 fok

a magasság rajtam ki nem fog

ott is veled, neked
képzeletben megszorítom a kezed

ott a földünk kék egén
ott, a világ tetején

ahol a szívhangok
csak ránk várnak

felhőköves utcák
azon szerelmesek járnak

ott fent a felhők:
habok, krémek, fátylak.

élünk és virulunk. megvan mind a hét sátrunk.

"mért jácint a szíved, te szerencsétlen?
repedt kályhádon macska ül,
s az utókor majd szánva néz:
ritmust lóbálsz az ajtókulcson.

mért jácint a szíved, te szerencsétlen?
fázol, éhes rongy vagy,
lehet, hogy már guberálsz is?
melyik múltból?

mért jácint a szíved, te szerencsétlen,
akinek tapsikolnak a jázminok!
kartoték adat,
még mindig a vasútnál laksz?"

 "Maradék

Távolod súlyának mázsás üllője
fekszik helyeden mellkasom űrjében.
Hiányod helyébe nincs,  csak szakadék
nem vagy itt nekem, csak a maradék."

az éjszaka lába már rugdos
de én még nem teszem le a fejem
az este emléke még sugdos
valamit, de én már nem értem meg

a szavak csendben maradnak
halványul a szoba
még egy halk búgásnak
hallik a moraja

a körvonalak összefolynak
a kutyavonyítás megszűnik
rajzolok egy gyorsat
belőle egy sanzon kitűnik

a vonalak közül kitekint
angolos eleganciával
francia prézlibe hint
megmarad a franciával

az angolnak beint
egy 'sorry'-val
komolyan ne hidd
hogy a füle mögött a vaj.

 

mikor összeverődnek a barátok
a SZITen cseverésztek velem
s kürtős kalácsra nyílik a szátok
és a bénán csengő rímeket
is szívetekbe zárjátok

a zöld füvön heverészve
szalont kortyolunk serényen
néha a szökőkútra tekintve
nagyot nevetünk egy viccen

egy kapott pulóverben állok
hogy meg ne fázzak az este
és mosolyogva nézek rátok
az embernek megjön a jókedve
mert ilyenek az igazi barátok

egymásba karolva
vagy egymást dobálva
neveket tévesztve
elméleteket kifejtve

csillogós szemek
huncutul nevetek

köszönöm, hogy vagytok nekem

csak mert "őzike típusú lány" vagyok :)

az ég alján rózsaszín tejszínhab-csokor.
haraphatóan tömör, de légiesen könnyed
egy-egy magasabb fa lombja kanálként merül el benne

s most én egy lágy kecses mozdulatsorral
felmászok a legmagasabb fa legmagasabb ágára
csak hogy épp az ujjam hegyével elérjem,
épp csak megérintsem ezt az édesen sűrű habot.

apa énekli az egyik habdomb tetején:
"jaj de jó a habos sütemény"

én is ott akarok ülni mellette, vele.
 

"mikor csak úgy össze-vissza lóg a karom,
és a szorongás úgy elővesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz..."

mit kéne tenni most, hogy a szél új irányt vet?

nyújtózom egy nagyot én
csak úgy félkönnyedén
a takaró a lábam alatt
elernyed minden mozdulat

súgd bele a fülembe, hogy szeretsz
visszasúgom és te kinevetsz.

abba a nagy fába voltam eltemetve
s most olyan könnyen nézek vele szembe

üres zsebű, én
régi jó kabátom
mégis jó nyúlni belé
jó a béléssel babrálnom

az a régi jó kabát
ott lógott az ajtón
a gallérjába hímeztem
az igazat pirosan, zavarón

melegen finom az idő
betettem a szekrénybe
s a piros helyett nincs más
csak egy kis mályva. megérte.

félrebiccen a fejem a párnán
álmodom...
nyitott szemmel ébredek
halk mosoly rajzik az arcomon

simogat a szellő
az ablakot kitárom
nevess, nevess te drága nap
nézd, elmúlt minden indulat

hirtelen jött fény
arcod morcosan is ragyog
s az apró barázdák között
na ott, ott is én vagyok

mély az első gesztus
ami a napomat megkezdi
aranyló és üde
ideje a soromat rendezni

azt kérdezed, hogy ki tehet róla?
pedig ismerjük a mondást már régóta
a rossz büntetlenül nem maradhat
és ki szelet vet, az vihart arat

s ki hazudik, az rosszabb a sánta kutyánál
s az igaz ember mindig jobb az álnál
ha valaki mások ellen szándékosan rosszat tesz
ne lepődjön meg, ha az élet néha visszavesz

vég nélkül nem úszhatja meg senki
hogy az erkölcsöt és a törvényt semmibe veszi
egyszer csak a sok bűn visszaüt
s ha megtörténik, a guta megüt?!

tetteink súlyát mindenki ismeri
a tetteket következmény követi
mindenki maga útjának kovácsa
menjen hát rajta, ha így csinálta

az ilyen átcsap vádaskodásba,
fogadkozik, terel csúszva-mászva,
minthogy erős háttal kiállna
s végre valamiért felelősséget vállalna

felnőtt emberhez méltatlan
ki bűne után magába nem száll
ki bűnbocsánat helyett
'másokra mutogatós' játékba áll

a bűn az bűn marad!
lehet jelzőkkel szépíteni
lehet ügyesen a lényegről
a figyelmet elterelni

de a próbálkozás gyenge szellő
mi elfújná a sok sarat
a temérdek felhalmozódott
szennyet, ami a lábadhoz ragadt


egyszer mesélt nekem valaki
a sarokba szorítottakról
s lám ez a rész igaz volt
a sok hazugságból

ginseng teámba mártlak.
borba keverlek, hársba.
félédes fehér.
öblös üvegpohárba.

"visz a lábam, nem fogy az út.
 aki egyszer útnak indul,
 nem fordul, meg se fordul"
 

reggel van.
kávé tejjel, terasz. a látvány leköt. lassú szellő suhan végig a lábamon.
szervusz (mondom). a város álmosan visszaint, csak úgy flegmán, félvállról.
s én csak nézem, nézem őt.
idefent még csendes minden, de az ébredők morajlása egyre hallhatóbb.
s én csak élvezem, csak úgy, egyszerűen élvezem ezt az oly rég várt nyugalmat.
mélyen beszívom a levegőt. édes. van benne bodza és valami üde és friss.

másik pohár, benne bodzaszörp (hamár). nézem, nézem. nem bírok betelni vele. csoda. (mosoly.)

a Nap fénye végigpöndörödik az arcomon, majd a nyakamba harap (aú). nem fájt, inkább csak reflex. csiklandozott. szeretem ezt a kedves, reggeli Napot.