latolgatás

térdedet hiába nyomta
a járólap laposra
kamaszos szeszélyként
múlik el hajnalonta
az oktalan bizakodás
gyújtotta szikra
úgy, mintha
sose lett volna

hiába nyílik meg
előtted az újév kapuja
ha négykézláb
lépsz be rajta
 

(betűhű közlés)

"Ne házasodj! Ha egy nőtől szép ha gyermeked született akkor a gyerekeket adoptálhatod és élvezhetetd az apai örömöket. Ha intenziven akarod: büntetlenül felcsinálhatsz bármilyen úri (nem szűz) lányt. Azután álld ki a család pressioját, de ne engedj a házassági ajánlatoknak, hanem jelentsd ki hogy nem, vagy most nem. Szóval: nem. Ha nem lettem volna: buta, kényelmes és szerelmes - igy tettem volna O.val - Ma is egészséges lennék s ő hű szerető lenne. Legalább is annyira hű mint egy szeretőtől elvárható. Légy bátor és határozott.
Ha egy nőbe belészeretsz - menekülj tőle, mert a szerelem ha boldog is elpusztitja az egyéniséget. A szerelem túlságosan angazsálja az agyat a coitusoknál mindenféle képzetekkel s igy rontja az akaratot. De főleg rabság és a nő igájába hajt.
Igazi férfi ne türjön semiféle rabságot. Ezeket a tanitásokat színtén gyűjtsd össze és add ki."

"jaj cica karácsony van
egészen ellírulok
ilyenkor máshogy dobban
a láb és a szívburok
a mákkék hópihékhez
nincs fogható a földön
csak egyfelé darál ez
visszafelére följön
időnk is épígy fogy el
mér mondod hogy siessé
darálom magam figyelj
irreverzibilissé
milyen deszép az ünnep
ujjam becsípte kissé
de fájdalmaim szűnnek
s a fájdalom az is szép
a vér is máshogyan ver
vastagon mint kalácsok
s a belső rétegekben
te képezed a mákot"

fátyol neglizsébe bújt az ősz
a Föld homloklebenyére szállt a köd
vastag hótakaróval kendőzve el
mindazt, amit elkendőzni kell
minden olyan csodás ma
fehér tiszta fáradhatatlanul üde
a csendes hóra lépve
szívemben pici zsongás tépte
a billentyűk.
ha repülhetnék, tán elrepülnék
törött szárnyú fecske
szajkónak még elmennék
a szőttes naplemente arcára fagy
éjjel rámszakadt a paplan súlya
-emlékszem-
mint apró elefántok
ormányos kis lovak
arcéllel előre!
petyhüdt a láz
aláz
mélán zubog 
a szád szélén
megüli
habzik, felszakad a mondat végén

úgy akarok élni, hogy a mai az utolsó napom.
nincs holnap. minden napom legyen az utolsó. 
semmin sem átlépni, hanem belefeküdni.
mintha az volna az utolsó alkalom.
(mert lehet, hogy az az utolsó alkalom)

hazafelé este valahol messze tükröződött valami a szürke homályban, talán csak egy délibáb leleményes okfejtése a lehetőségekről, melyek utunkba esnek s melyeken átlépünk. lemondunk róluk játékból, gőgből, félelemből vagy butaságból. beleloholjuk magunkat a múltba, mely kezdetlenül a nyomunkba hág, s meg-megmérgezi a jövőt. egy távoli képfoszlány, a lemenő napsugár martaléka. felderengeti bennünk a bizonytalan eljövőt, a holnaptól való félelmet. e grammatikai erővel bíró fátyolfelhő lassan kirajzolja magát az összemosódó háttérfoltokból. üzenve valami leírhatatlant, elmondhatatlant, kibírhatatlant. lehet, hogy ez egy látens probléma, szemünkkel csak egy távolban játszó képhiba. a hiba oka a példának állított paradigma. determinisztikálva -ha létezik ilyen szó- a sorsunkat, lemondott esélyeket megkövetelő módszerrel. elterelve a figyelmet róla, elhomályosítva a rejtett valót, azt, hogy nem tudunk semmit s az életünk véges. megszerkesztett, kitalált világunkban úgy éljük a mát, hogy lesz holnap. a távoli homályban felocsúdó figyelmeztető fénynyalábot elnyomja a közvilágítás, a reflektorok fénye, a fényszennyezés. csak ontjuk a torzító hazugságokat megfeledkezve a végső, időtlen, örök igazságokról.

kár révedni a tegnap otthagyott festőállványon
hogy nem festődött rá se kéz-, se lábnyom 

ha minduntalan arra játszol,
hogy életednek maradéka legyen
ne a vászonra mázolj
tedd le végleg az ecsetedet

hagyd múlni, ami úgyis múlni fog
ne srófold tovább a sok limlomot

elixír, varázsszer a palettán
bőrödről gyöngyözőn kacag rád

ragaszkodnál az élethez?
ellenállnál a végzetnek?

hiába vonod be magad,
mert a teflon nem tapad.

változatlanul fekvés-várás hóban, fehéren, révedőn. a képet rontja egy csacsogó lány. természetes szőke (festék). virágos gumicsizma (!) a lábán, ipari hulladék. nem fontos, hogy halványpiros vagy rózsaszín az amúgy is csúnya lábbeli, de erről ő mit sem tud. 

csak várni a havat, mert van táj, mi szép, van szél, mi tép, de hol a hó, mi föd? váratlanul megránduló nyakideg, indokolatlanul jóleső. felesleges izomcsomó a hátban, lapocka alatt két centi. harisnyaszaggatás műkörömmel. fúj. nekem nincs műkörmöm. (mégjó.) átmeneti reinkarnálódás a hóba, némileg csekély hangélménnyel, de a lényeg az érzet, mit az agy képzett.  játszik velem a képzeletem. hagyom. jó, nagyon.

hóban fekvés.  méltán szép kép. a hideg észlelése kicsi. amennyi, annyi. persze hideg van (nyilván.), csak az adrenalin fűt. az élmény fűt, így a hőérzet torzul. nem is baj. 

szemem visszatükrözi az eget: felhős, piszkosszürke. megjárja.

amit akarok talán egy mozdulat
talán csak egy apró fordulat
hogy van és lesz aki mögém áll
és nyakamba csókol némán

hogy lesznek kávéillatú reggelek
a hűtőn hűtőmágnesek
és ott lesznek azok az üzenetek
amikért odaadnám mostani életemet

eljött az idő hogy nem akarok mást
csak előre nézni
mert kinőttem abból ami régi
és számlámra írhatja az élet
hogy sok hibám volt
s most félek

leültem már a képzeletbeli hintaágyra
s ha állhatnék sem állnék már lábra
letisztult a fejemben múlt és jelen

megfájdulhatna bennem valami hirtelen

                                   "én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
                                    én   már     nem     leszek             másik
                                    matatni                  szeretek,     álmodok
                                                                    egész kipusztulásig"

ˇHiszen jó volt magamban,
  Magamért és magammal élni,
  De ezt a boldogságot
  Olyan jó volna fölcserélni.

  Valami furcsa kékkel,
  Egy ősi s csak holnap jött mával,
  Valami kidacolt, nagy,
  Kínra-hajló romantikával.

  Óh, vágyni hogy szeretnék,
  De nem vággyal, aki csak percnyi,
  De vággyal, amellyel
  Örökig ki lehet telelni.ˇ

mikor a bürokrácia rétestészta módra nyújtja idegeidet ha el-elszakad kifolyik rajta a meggylé az olajos adrenalin a felszínén lebeg a húsleves ihlette foltok bekebelezik egymást egymás után foszlanak szerteszét a tervek az idő kerekén megakad posztmodern képpé halványul az összerántott festék vonásokon meredsz a diszkrét tájba játszó szinesztézia magasodó elvárásaiba futsz fejjel vakon tapogatózol vonat sínen pattannak a teremtés titkolt érvei zsírpapírba csomagolt örvénylő önmarcangolások frázissá ráncigált rojtosult felémfutsz érzés észlelt komédia reflekcióba áztatott utállak majd újra kérded meddig aszalod a bűntett melegén a félkész álmaidat te feleselsz félsz inogsz inogva esel révedő talány játszotta netovábba másnap mégis tele a tank indulsz de minek talán a megértés misztikus fokán ragadt propeller artériáid adják az erőt szociális alapokon nyugvó determinált látszatok noszogatnak próbáld ha mered ingerenciáid hajtanak hacsak fel nem adod akár egy percre nyeld le ami a szádban maradt hiába adsz a jó modorra elpárlik a hit az elképzelt mászókán nem lógnak gyerekek ne erőltesd a képzeleted kérd vissza a penészes képkeretet tedd talonba hátha üres víziók kitalált járdaszegélyén ülve visszadiffundál az emberi lehelet által újramelegített reménytabletta mégiscsak értelmetlen utóíze szádban erjed klasszikus vitaminhiány közönséges kezelésére szolgáló szirup se hat a placebo hatás se fejti ki semmiféle maníros vállveregetés alá rejtett zsarnoki kifejezése voltán sem dereng boldog akcióba kevert perverz intellektus gyászra fekszik tekinteted kóbor őrjárat menetel tragédiáid kikövezett lelenc eredményessége kétséges midőn felajz egy mocskos elme stilizált életképe regényre cserélné a véres sebtapaszt letéped mégis jobban fáj mintha lassan húztad volna a hajad szagába meríted a hitvány fetrengve pózol pénzt kap érte mert kimetszették műtéti úton a morál daganatát a betonfalak közt felejtett emberi méltóság rég méltán megbecsült ágytakaróit de mára már csak a megpuhult internacionális első osztályú (osztályharc nélküli) győzelmes kényelmes üléseiről nézheted hogyan implantálják beléd is a kigürcölt pihenésed helyett rothadó húsra fűzött bűzös flegma matéria tápot a kereskedelmi média edd amíg bírod vagy vess rá követ mit megannyi megvetés követ kapáld a kerted ha élni akarsz vagy ha mégse akkor is hiszen akkor mivel ütöd az időt ha nem a tévét nézed de te csak edd a mérget igyál rá ragadós sós levet s figyeld hogy csúszik le az a drága nyelet talán köhögsz is a fő hogy a pénzed biztos helyen ha megdöglenél ne vegye el egy éhező gyerek borul anyja nyakára kezében teszkós szatyor benne a brendi ne merd elvenni tőle függ a holnap ereszkedj mélyebb rejtekbe ott majd megtalál a régen várt csend földúton jön sáros is meg véres is a lába ugyan de nagyon szeresd

nyirkos és párás
bőrödön sárgás
homlokgyöngy dereng
fájó pillákon kereng
mállik az ész
véle mit érsz?

kertedbe lép
üdvözít, igé-z
múltat idéz
fejedet hajtsd le
kérdezd, hogy ért-e
bánatod gyógyítni
szívedet kinyitni
úgy mondd, hogy fájjon
a csontodig lásson

 

belül nincsen napsütés
belül korom feket és
íze is csak keser-éd

faggyú-szárnyú horizont
magából langyos nyirkot ont
mind, ki kapott már pofont

belül vad kapkodás
ütés és ütve kopás
nincs ünneplés, bornyitás
a bornyitó az agyba léket ás

belül néha józsefa.
néha meg csak úgy oda
vetve terül ki a vágy
unszoltalan naplopás

angyalfarkat masnira
kötök bele nyakamba
nekem az a lételem
késfenés a négyzeten
 

fehér kis szőrgolyó
simogatni volna jó
megtámasztotta lábamat
doromb-ol-dalad

ölembe tetted
négy kis mancsodat
szívembe folytad
puha tappancsodat

hiába folytat-
omladok
hiányod fojtat,
fulladok

sós könnyeimbe
fúl ladik
emlék és kép
utasaik

földbe tettük szívedet, májadat
bár hallhatnám még a májodat
ha még egyszer, ha újra..
vigyáznék, hogy ne térj cigányútra,
ha még egyszer karod karom
a bogyós fülbevalómat is neked adom

 

de már mindhiába
sírok, varnyogok
(rajtam van még
apró karnyomod)