latolgatás

 rozsda és avar színek
 gőzölik fel a szívemet
 a bordó úgy kacsint,
 jó volna maradni odakint.
 a szívem telve színnel
 a dobbanása ível

"mert szerelmes vagyok a hajába
adyméltó pimaszságába
csikóságába és csacskaságába
előremeredő két szemébe
halálba hulló két szerény térdébe
tűzvékony fülébe
kacsosságába és kecsességébe
japán kést szorító japános kezébe
hajába szagába szívébe szavába
Őcsinszkaságába"
 

szemedben a szemem
kezedben a kezem
karod derekamon
lábam derekadon
bőr a bőrhöz
mint puha takarók
selyem és pamut
egymáshoz valók
te nekem
és én neked
együtt veled;

így legyen.

"vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van"

"Mindenki le akarta venni.
Rettentően modernek voltak az ifjak. Rövid hajjal is, hatvanháromban.
Pécsett, a zongora mellett álltak. Kicsit ittasan, egy szobában.
Reggel öt volt, a dzsámiban harangoztak."

köszönöm Sándor bácsinak, köszönöm a Gryllus testvéreknek, köszönöm Radványi Balázsnak és köszönöm Becze Gábornak (-> a nagybőgő csoda hangjai!)

köszönöm a meséket, köszönöm a történeteket, köszönöm a verseket, köszönöm a tiszta hangú dalokat, köszönöm a kedves mosolyokat és köszönöm, hogy az első sorban ülhettünk

megjött, bekopogott.
leültettem az asztalhoz, előkerült egy üveg méz s egy üveg jobb bor.
macskák doromboltak körülöttünk.
kendőt tekertem a nyakam köré, rámhunyorított.
én vissza. hadd higgye.
a szemébe néztem; arany és bézs.
a lemezlejátszó pattogott.
enyém vagy. tiéd vagyok.

"Idő,
a meztelen idő,
a várakozás amulettje,
légy a várakozás betegje,
elkényeztetettje, -
ne cselekedj, ne fordulj, ne légy
semmilyen,
határozatlan lengj a lehetőség
egyetlen vizeiben,
pontos sók, erőszakos körvonalak,
világszép halak üveges kínzó-fekete szemeiben,
lengj, ne murizz, ne hülyülj, ne cselekedj,
légy magadhoz a legkegyetlenebb,
csupa üresség, befogadás, előre kiáltás,
amit egy szaharában vár más,
tétlen tájak ideges rémületében,
toronyórák lendületében,
szekerek nyöszörgésében
csak várj valamit
örökös örömöd rémületében."

kilépsz a rejtett összefüggések mögül,
úgy jössz velem szemben; nem nézel körül

a búvárcsönd rám szakadt
elmerülök benne egy perc alatt
s mielőtt a nagy világ összenyom
füledbe halkan belesúgom:

hadd legyek részed
hadd legyek egészed
fogadj magadba
hadd tegyek szert egy szavadra

-1- 

Az első szembeötlő dolog számomra - mikor ideértem - a közintézményeken fellelhető vörös csillag volt, alatta két szárnnyal. Ijesztő látvány. Ám az éjszakát nézve ez a város él és pezseg! - mondhatom.
 A sok idegen szó és felirat között is kellemesen éreztem magam köszönettel járulva barátaim, különösen egy valaki felé.
 Úgy éreztem magam, mint egy Walt Disney karakter, aki egy szatirikus drámába csöppent. A katarzis élményével hagyom itt e helyet. S nagyon remélem, sokszor visszatérek még. Csodálatosan szép ez a város. Magával ragadott. Hiába. Csak Budapestre ne kéne mennem! Alkalmam volt idén nyáron több nagyobb magyar városba eljutnom, s számtalan szépsége ellenére Budapest az én szememben eltörpül mellettük. (Az én szememben csak egy emésztőgödör.) De visszacsatolnék ciril betűs városomhoz (eztán magaménak tekintem:) ).
 Annyi élmény és tapasztalat zsong bennem, képtelenség volna ezt mind papírra vetni. Most, hogy indulok hazafelé s lassacskán feltűnik a magyar zászló, fellélegzem és mégis úgy húz vissza a szívem. Jó volt itt lenni.
 Most viszont új kalandok várnak rám, egy sokkal fontosabb - életem menetét tekintve. S e kaland olyan helyen játszódik, mit úgy hívok: otthon.
 

-2-

Dagadt, pökhendi (számomra érthetetlen szavakat hadaró) alak, szemében leplezetlen, megrögzött viszolygás.
Mit mond? - nem érdekelt és nem is volt fontos.
Fennállt valami furcsa és végzetes ellenállás szeme fényének közönye és mesterkélt mosolyra feszülő szája körüli izmai között, melyet a tudat okozott, hogy magyar vagyok.
Úgy tekintek rá, mint gyermekkoromban az erdő mellett fekvő döglött, de rokonszenves állatokra; undorral és félelemmel vegyített érdeklődő csodálattal.

futok. szaladok.  
fogócska.
fogj meg. te vagy a fogó.
szaladok tőled.
megfogtál. (deja vu)
szaladok hozzád.

L ook
O nly
V ery
E ven

l

mézédes dinnye ragad az arcomon
fényesen puha és csillogós
ajkakon folyik le az édes nedű
meghajtja az a bizonyos
mámoros bódulás; boldog eredetű

játszva játszik
a hangomon látszik
ahogy akad
s nem egy falat
mi hangszálamon
fennakad

a tegnap emléke

mily nyomós az érv
s még sincs miért

messze vagy most
egyedül nehéz a part

az este tolvaj volt
mert túl sokat akart

nem tudom még mit kavar
fel előttem a szél

s nem tudom az ég pazar
delén szemem pontosan mit szemlél

bájolót játszik a horizont
képembe csap, úgy nevet

látszik rajta pont
most tanulja a végkifejletet.

s ha járatos az ember...
ugyan miben?
én járatos vagyok
tejfölben s kifliben.

a falon kis sárkány csilingel
int, leng

megdobálnak mind az angyalok
ugyan félve szakítok le egy csillagot
de titokban beléharapok

sóval hint a nyár

kávét a múltból kortyolok
enyhülnek a szavak és a savak
nem hagynak barna utónyomot

mint egy kósza dallam
mi ismerősen cseng
úgy lopódzik halkan
mégis tudod új és idegen

a füledbe száll
az estét még kibírod
de a másnap után
a homlokodra írod

szíved ritmustalan dobban
mártogasd a szaftba
ha a láng nagyobbra lobban
nézd, hogy pirul pirosra

oly meleg van, az idő mostoha
úgy látszik, nem szűnik meg soha...